Almásyak
A földesúri család
"[...] Kik voltak ők? [...]
A család a XVII. század közepe után lépett ki a szürkeségből. Akkor újították meg nemesi levelüket, s kezdték elég szédületes vagyonszerző és közéleti pályájukat. Családi krónikájuk erről így ír: „Első felismerhető alakként Almásy János bontakozik ki a múltak sötét homályából. … Fáradatlan eréllyel igyekszik családja jövőjének biztos alapját megvetni… És milyen fáradatlan volt alispánnak, épp oly fáradatlan volt az utánajárásban is, hogy szerzeményeihez kinyerje a királyi jóváhagyást.”
Ebben a munkában partnere a[z] [egri] kanonok bátyja, András, aki jelentős egyházi javakat bérelt. Ő elnökölt a főispán megbízottjaiként azon a megyegyűlésen, ahol megválasztották öccsét szolgabírónak. Ez Gácson történt. A karrierről a következőket tudjuk még meg: A „vármegye 1690-ben, hogy községeket és népeket a hadi adó szakadatlanul jövő menő katonaság szállásolása viselésében támogassa, … főbiztossá Almásy Jánost választotta. És T. Almásy Jánost dicsérik a királyi levelek, hogy a török ellen táborozó keresztény hadak élelmezésében nagy odaadással és sikerrel járt.” Ez az utolsó mondat sok mindent sejtet. A cél elérése érdekében bizony kérlelhetetlennek kellett lenni azokkal a községekkel, a népeivel szemben, akiktől a szállásolás és élelmezés biztosítását – mondjuk meg nyíltan - sokszor kierőszakolhatta. Ugyanakkor azonban ehhez a magatartáshoz hallatlan nagy belső meggyőződés is kellett, ami abból fakadhatott, hogy a 150 éves török megszállás illetve az Alföld délkeleti részének senkiföldje helyzetéből ki kellett jutni. Mozgatóerő volt e munkájában az exisztenciájának, vagyonának növelési lehetősége, ami be is követkzett.
Jogi végzettsége révén nagy hozzáértéssel vezette a rábízott megyei feladatokat, de pénzben is segítette, hogy egy-egy birtokkal kapcsolatos pervitelért természetben vagy pénzben jelentős jövedelemre tett szert. A szolgabíróság után tovább emelkedett. Előbb Heves Külső-Szolnok megye másod alispánja (a másod alispán […] az adó és a bírságok beszedője) a század legsanyarúbb korszakában, majd rövid idő után első viceispán. Vagyongyarapításában is üstökösként jut előre. 1698-ban megvette Bessenyei András sülyi, vécsi, kőtelki, gyandai, továbbbá Nyári Mihály kisfügedi, nagyfügedi, czinéri, tarcsai, domaházi, gélyei, négyesi és vattai birtokait. 1699-ben zálogjogot nyert Vezekényen, s megszerezte Darvas János fogacsi és mérai, 1700-ban a hűtlenségbe esett Bekény Gábor és Szuhai Mátyás nagyfügedi, mikófalvi, recski, tiszaszeghi birtokait, ugyanebben az évben férfiivadékára királyi adománylevelet nyert Törökszentmiklós, Tiszatenyő, Kengyel, Szenttamás és Csépa helységekre 6000 arany fegyverváltság árán. 1701-ben megvásárolta Zsadány és Cselőháza pusztákat s Zaránk falut. Zsadány lesz majd az egyik, Törökszentmiklós a másik előjelük. György testvérük Békés megyébe költözött, de szerepe nem ilyen dinamikus, mint Jánosé. Mint már említettük, kemény küzdelmeket vívtak perekkel, pereken kívüli megegyezésekkel a későbbi teljes törökszentmiklósi uradalomért. Nem véletlenül kérték földjeik és jogaik királyi megerősítését 1717-ben, 1726-ban, 1732-ben és 1795-ben. Mindannyiszor meg is kapták.
A korábbi birtokszerzésben, még inkább birtokmegtartásban Almásy II János, majd fiai Ignácz és Pál jeleskedtek. A család két ágon grófi címet szerzett (1771. nov. 8-án Ignácz, 1818. aug. 11-én Ignácz). A birtokszerzés módja már ekkor is kitűnt: királyi adomáy, szolgálatok honoráriuma, de zálog és zálogbirtoklás után a zálog megváltása is. Természetesen a hozományok, amelyek ebben az időben azonban nem mindég földbirtokok voltak, hanem más, pl. pénzbeli érték.
A birtokok egybetartása az első két generáció idején még viszonylag erőfeszítések nélkül sikeres, bár kiházasítással a Törökszentmiklóstól északra, északkeletre fekvő külső-szolnoki részek (sülyi, kőtelki, gyandai, bői, kakati stb) más családok kezébe került. Ugyanakkor szereznek is, pl. Tiszabőt, amely később újból a családé lett. Hasonlóképpen Kétpót is birtokba vették, de már a következő században. Végrendeletben határozat született arról, hogy
„Törökszentmiklósi, Verebélyi, Szerencsi javak osztozásra sohase bocsátódjanak… Egy kormányozza… ha valamelyik még tizedik ivadékaiban is elfajulna az igaz római anyaszentegyháztól, semminemű örökségemben ne részesedjenek… Istenfélők, jó katolikusok, alázatosak, adakozók, királyukhoz hívek, okosan mérsékletes hazafiak legyenek… és szeressék egymást.”
A XVIII. század utolsó harmadától egyre türelmetlenebbek egyes családtagok, a birtok felosztását akarják, amire aztán csak 1850-ben került sor. Elsősorban azok sürgetik, akik eladósodása már-már tragikussá vált.
A család jó néhány tagja magas megyei és országos méltóságot is betöltött. A Jász-Kun kiváltságos területnek szinte hitbérben legmagasabb szintű vezetői évtizedeken át. Kivétel nélkül hűségesen szolgálták hivatalban, katonaként Mária Terézia felvilágosult abszolutisztikus rendjét, […]. A reformkor küszöbén többen is ókonzervatív politikai alapon elvhű kiszolgálói Bécsnek. Ignácz alkancellár! A fiatalabbak közül többen segítői az ország megújhodásának.

1850-ben felosztották a birtokot. Kilenc ág részesült a törökszentmiklósi uradalomból. Egyik-másik birtoka szinte mintagazdaság, akik Széchenyi jó tanítványainak bizonyultak, hiszen motorjai a helyi, megyei szervezett gazdasági életnek. Nemcsak helyt adnak a megyei Gazdasági Egylet mindennapi tevékenységéhez, hanem személyesen is részt vettek az egyre eredményesebb munkában. Pozitív szereplői az önkényuralom idején a gazdasági élet újjászervezésének. Kiállítások, ló és agárversenyek támogatói, a környék haszonállat – nemesítésének szószólói és előbbre vivői. Hűséges támogatói a katolikus egyháznak."
Forrás:
szerk: Selmeczi László, Szabó Antal: Fejezetek Törökszentmiklós mútjából, Törökszentmiklós Város Önkormányzata, 2001, 251.o.-253.o. Szabó Antal: Törökszentmiklós a török kiűzésétől az egybetartott Almásy birtok felosztásáig (1685-1850)
Ugrás a Történetek elejére